http://supertv2.hu/data/files/26/26131.325x183.jpg?full=1

Berki Krisztiánt csúnyán bepalizták. A felpumpált óriás óvóbácsi szerepben nem mindennapi látvány, Valahol a hangulat az egykori Ovizsarú című filmre hasonlít, amiben Schwarzenegger próbált meg erőn felül boldogulni a számára idegen környezetben. Berki sem áll éppen a helyzet magaslatán, de menti ami menthető. Nincs papír a WC-ben? Sebaj a botcsinálta bébicsősznek mindenre van megoldása.

Emillio és Tina szerelme tombol, mint késő nyári erdőtűz. Akárcsak korábban Győzike esetében itt is megy az akarunk még egy gyereket, de nem akarunk, de igen, de nem! Tinát amúgy elsőre meg is lehet érteni, párja, aki háznézőben rögtön beletelepszik a fürdőkádba - kipróbálandó azt - amúgy is 5 éves módjára viháncol a kamerák előtt.

A teljes adás megnézhető itt



A Zámbó család nagy felfedezettje Peter Srámek is beköszönt a képernyőre, aki Csepelen kezd új életet. Nem tudni mivel érdemelte ki a fiatalember a kiemelkedő publicitást, amit a műsor nyújt majd számára. Mint szórakoztató elem egyelőre kb. annyira volt hatásos, mintha a Pax tévét választottuk volna kikapcsolódásként. De sebaj, amíg Alekosz kontrollálatlanul dúvadkodhat Baukó Éva kárára, addig lesz mit nézni.

A peckes tartású görög továbbra sem hazudtolja meg önmagát és partnernője legnagyobb rémületére második sebességbe kapcsolva, pőre testével próbálja meg elvarázsolni őt. Találós kérdés: Mi az, ami 8 éves, de Alekosz meredő férfiasságának legjobb barátja?

"A görögök egész életükben egy fürdőnadrágot hordanak."


A szexisten nem mással kápráztatja el a szóhoz sem jutó Évát, mint a Valóvilágban már megismert és azóta is használatban lévő matuzsálem korú fürdőnadrágjával. Ami ugyan lóg itt-ott, enyhe bepillantást engedve a hölgyeknek a reájuk váró élvezetekbe, de legalább múzeális értékével tovább emeli azt a semmihez nem hasonlítható képet, amikor Alekosz az érdi kérdőjel kiveti hálóját a női nemre. A képet látva egyelőre nem is teljesen eredmény nélkül...

Egyelőre azt kell mondanunk, hogy bár sokakat a hideg leli ki a görögtől és az absztinencia útjára lépett partnernőjétől, de hiányukban vajmi kevés nézhető pillanat lenne az Édes Életben.

 

Nyomj egy megosztást!

.